A megszólalt hang elképesztően sok kompetenstől függhet: ugyanaz a fülhallgató szólhat egy rendszerben jól és rosszul is: egy HD650 is szarul szól egy régi telefon kontaktos jack csatlakozójában, ha száz éves rádiófelvételeket hallgatunk... Én azt szoktam mondani, hogy a hangmegszólaltatás egy igazi lánc, ami annyira szól szépen, mint a leggyengébb láncszem. Az egyik ilyen potenciális láncszem pedig a felvett hang maga, ahogy rögzítve, tárolva és tömörítve van. Én személy szerint azért preferálom a jobb minőségű zenék hallgatását, mert egyébként bennem van a félsz, hogy emiatt nem szól valami úgy, ahogy kéne.

A hangfelvétel alapjai

Sajnos nehezen tudunk a témában tovább haladni, ha nem vagyunk tisztában a digitális hangrögzítésnek legalább az alapjaival (tényleg csak nagyon az alapokkal, nyugi!) – ezért először azt mutatnám be nektek.

Egy adott hangfájlnál általában kettő fő paraméter van, amire érdemes figyelni: ez az, hogy hány bit-es a felvétel, hány Hertzes (természetesen van más technológián/elgondoláson alapuló hangfelvevés is, de most az egyszerűség kedvéért ezt vettem alapértelmezettnek). De menjünk szépen sorrendben: a hangrögzítést úgy képzeljétek el, mintha hirtelen megállítanánk az időt és abban a megállított pillanatban vennénk mintát, majd később ezeket a pillanatokat összekötve kapnánk meg digitálisan is magát a felvett anyagot.

A Hertz azt mutatja meg, hogy hányszor vettünk egy másodpercben mintát az adott zenéből: a 96 kHz azt jelenti, hogy egy másodpercben 96000-szer vettünk mintát (hányszor állítottuk meg az időt). Az, hogy hány bites egy zene (2-4-16-24 stb) azt mutatja meg, hogy ebben az adott pillanatban hányfajta minta közül tudjuk kiválasztani azt, hogy melyik áll a legközelebb az analóg jelhez. Egy 16 bites mintánál a lehetőségek száma 2^16-on, azaz 65.536. Egy 24 bites mintánál már 16.777.216 (2^24) a lehetőségek száma, ami a 256 szorosa az előző számnak. Elképesztő, mi? Arról, hogy a minél jobb minőség elérésnek érdekében inkább a Hz-t vagy a bitet érdemes növelni komoly szakmai viták folynak a mai napig – ebbe most inkább nem mennék bele.

Itt tenném még hozzá, hogy jelenleg a 44,1 kHz a legelterjedtebb frekvencia azért, mert az audio CD-k is ezt használták.

Természetesen a fájlok méretét a tömörítés is nagyban befolyásolja (méretet lehet csökkenteni több módon, van veszteségmentes, veszteséges és kicsit veszteséges megoldás is), de erről egy külön posztban fogunk majd beszélni – és természetesen a digitális hangrögzítés sem csak ennyiből áll, de nekünk most tényleg elegek voltak az alapok.

Egyelőre maradjunk a nagy részletsségű hangormátumoknál inkább.

Tömörítetlen zene, vagy az ún. „Studio Masterek”:

Amikor a zenét felveszik egy studióban, akkor egy relatív nagy fájlokban tárolják őket teljesen tömörítetlenül, ezek a „Studio Masterek”. Ezek a fájlok (ahol külön fájlban van rögzítve a hangszerek, vagy a hangszerek kicsi kombinációja) a legtisztább, legrészletesebb, legvalósághűbb lenyomata annak, amit a zenész ténylegesen játszott a stúdióban. Sajnos az extrém méretük miatt a terjesztésen nem elterjedtek – egy perc tömörítetlen zene (44.1 kHz-val és 24bittel) kb. ~10 MB méretű.

Itt két elterjedt fájlformátum van, az egyik az AIFF, amit az Apple fejlesztett ki illetve a WAV, amit a Microsoft és az IBM.

Tömörített, de veszteségmentes zene  

Hogy a terjesztést megkönnyítsék, megpróbáltak a fájlok méretét csökkenteni, így jött létre a tömörített, de veszteségmentes hangformátum. Hogy igazán veszteségmentes legyen, ezért csak a „fölösleges” adatokat törlik ki a sutdio masterekből, azokat, ahol hangot tárolnak azokat nem, így maga a zene teljesen érintetlen marad. A veszteségmentes tömörítés egy járható kompromisszum a az eredeti hangfelvételek és a veszteségesen tömörített mp3 között.

Ahogy az előbb is, itt is két formátum terjedt el, az Apple féle ALAC és az elterjedtebb FLAC.

Veszteséges tömörítés

A zeneterjesztés érdekében még tovább akarták csökkenteni a fájlméretet, de ezt már csak úgy tudták elérni, ha effektív a zenéből is veszítünk el elemeket, ezt hívják veszteséges tömörítésnek. Ez azt jelenti, hogy a zene néhány része effektív elveszik.

Természetesen, ahogy a technika fejlődött úgy fejlődött ez a fajta tömörítés is, próbálják a legkevésbé fontos részeket lehagyni a zeneminőség szempontjából. Az erre kiépült iparágat „pszichoakusztikának” hívják és azzal foglalkozik, hogy a tömörítés során azokat a részeket vágják ki, amiket amúgy is a legnehezebb az emberi fülnek észlelni vagy, amiket egy olcsó/közepes minőségű hangszóró amúgy sem tud annyira visszaadni. Manapság már egy jól tömörített kicsit veszteséges zenét alig lehet megkülönböztetni egy tömörítetlen CD minőségtől – főleg, a telefonhoz/mp3 lejátszóhoz járó, jellemzően rossz minőségű fülhallgatókkal.

Természetesen itt is többfajta codec terjedt el, az egyik az Advanceed Audio Coding (AAC), amit az Apple és a Windows is használ a videókhoz, de természetesen a legelterjedtebb az mp3 – ami annyira elterjedt, hogy ma már sok helyen egyet jelent a zenével magával.

A bitráta nagyon leegyszerűsítve annyit mond meg, hogy másodpercenként hány bitet szükséges feldolgozni a lejátszáshoz (nem nehéz belátni, hogy a bitrátánál a minél több, annál jobb elv érvényesül). Youtubeon a HD videóknak van általában 192 kbprs-es bitrátájuk, ami nem számít a legjobbnak (bár az AAC-nél a 256kbit/s az elterjedt – az mp3nál a 320 kbprs az elméleti maximum). A Spotify akkor használ ekkora bitrátát, ha 3G-n keresztül streamelsz, egyébként ha premium vagy, akkor wifin vagy ha letöltötted akkor 320 kbps-t használ. Egy rendes audio CD bitrátája egyébként 1411 kbps, ezt szokás a standardnak használni.

Néhány számnál változott bitráta van megadva: ez azt jelenti, hogy a szám azon részeinél, ahol nem annyira  nincs szükség annyi adatra, ott kisebb a bitráta, míg néhány részénél nagyobb. Az Amazon zeneboltja ilyen pl.

• 4 kbit/s – szükséges minimum a beszédfelismeréshez
• 8 kbit/s – telefon minőség
• 32 kbit/s – AM rádió minőség
• 96 kbit/s – FM rádió minőség

                                      forrás: wikipedia

Mint láthatjátok, azért ez egy eléggé szerteágazó téma, amiről nehéz egyről a kettőre jutni: én most egy alapszintű betekintést próbáltam adni a különböző részletességű hangformátumok világába: így talán kicsit jobban érthető.

Ha kérdésetek van, vagy valamit rosszul írtam, akkor szóljatok!

Első tesztalanyom a Knowledge Zenith ED9 lett, én 8.45 dollárért rendeltem az AliExpressről, tehát ~2600 forintos árával a beugró kategóriába tartozik. Head-fi-on sok jót olvastam róla, ezért is jött meg a kedvem hozzá. A KZ-ról önmagában nagyon jókat írtak (az AWEI és a Xiaomi mellett a harmadik, olcsón meglepően jó minőséget hozó kínai márkaként szoktak rá hivatkozni). 

kinézet + felépítés:
az mindenféleképpen pozitívum, hogy ilyen olcsón is fémháza van, ezáltal kifejezetten strapabíró hatást kelt (bár szerintem 2016-ban már lassan kezd idejétmúlt lenni amúgy is az olcsó-gagyi-minőségű-lehet-csak-a-kínai hozzáállás. A kábelével nincsen semmi különleges, se nem lapos, se nem tangle free, de nem is mondanám rossznak (vannak olyan fülhallgatók, amiket gyakorlatilag elviselhetetlenné tud tenni a kábelük, én pl. nem vagyok nagy híve a vékony, fonott, könnyen bogozódó kábelnek). 

Kinézetre kifejezetten kellemes, bár én nagyon odavagyok azokért a szilikonokért, amik kicsit áttetszőek látszik a közepének az erős kék/piros színe. Nekem a barna kábel nem tetszik annyira, egy egyszerű feketével szerintem jobban jártak volna, de nem is feltűnően ronda.

A fülemben stabilan volt, driver flex sincsen (ami szintén elég meglepő ebben az árkategóriában) és a zajszűréssel sem voltak gondok. Ellenben a telefonomból rendszeresen kicsúszott a kábel (ezt a Fiio E10k-nál nem tapasztaltam, de nem is mozgattam a fülhallgatót annyit), ami azért elég idegesítő volt. Összességében a kötelezőt hozta, de a világot nem váltott.

2.5/5.

csomagolás + kiegészítők:
Itt viszont egy egészen különleges dolgot hozott el nekünk a KZ, mégpedig két darab cserélhető akusztikus szűrőt, amivel megváltoztathatjuk a fülhallgató hangzását. Ebben az árkategóriában én még nem láttam ilyet (sőt, egyébként is csak talán a T20i-nél, bár ez lehet ez rólam mond véleményt).

Ahogy a képen is látszik, a szilikon mellett (összesen három különböző szilikont adnak egyébként) egy pár akusztikus szűrő van: ezt lecserélve a fülhallgatóban (ami mondjuk tizenöt másodperc) teljesen megváltozik a hangkép - egyszerűbben mondva kb. fülhallgatót kapsz egy áráért.

Itt szeretném megjegyezni a legnagyobb hiányosságot: erről viszont a gyártó semmilyen leírást nem adott, így magadnak kell rájönnöd, hogy a szűrő mit is változtat ill. melyiknek milyen hangképe van. Egyébként az egyik az a mélyeket emeli kicsit, a másik pedig inkább megpróbálja kisimítani a frekvenciaképet és pont, hogy abból vesz vissza. Nekem a mélykiemelő szűrővel jóval jobban tetszett: de jópofa dolog volt cserélgetni őket, mindenféleképpen hatalmas +++!

A csomagolásban külön tetszett az ötlet, hogy egy műanyag tokban jött gyakorlatilag, amiben bármikor zsebre tudod vágni (feltéve, ha száműzted belőle a kiegészítőket). Nem egy bőrtok, de aranyos, hasznos gondolat.

4/5

hangminőség:
Mint mondtam, két pár cserélhető szűrő jár hozzá, ezáltal két teljesen különböző hangképet produkál a fülhallgató, de nekem a refererencia ("szűretlen") hangképe nagyon nem tetszett (sokkal több magast produkált úgy, hogy a mélyek hiánya néha kifejezetten zavaró volt és nagyon sok dinamikát vesztett).

Ezzel szemben viszont a mélykiemeléssel teljesen szerethető volt: a Thunderstruckban megjelent a dinamika, észre lehetett venni, hogy azért erőteljesen V hangzása van (ami azért jellemző erre a kategóriára) - de nem vészesen vagy idegesítően, abszolút szerethetően. 

A színpadkép és a részletesség viszont jobb a vártnál: Baba O' Rileynál ha nem is érzed, hogy körülötted rohan a zene, de érzed, hogy nem csak úgy "szól" a füledbe, a Bubbles alatt pedig szépen meg lehet különböztetni a különböző forrásokat, nem folynak egybe a labdák. Ezt az érzést erősítette meg bennem a Time is.

3/5

Ár/érték arány:
ebben viszont egészen elöl van a fülhallgató: ennyi pénzért egy ennyire jack-of-all-trades fülhallgatót ritkán találni: a fémváz miatt strapabíró, a kábele normális, a hangképe meggyőző, a kiegészítők fenomenálisak (nagyon szeretem a cserélhető zajszűrőt), a csomagolást mindjárt lehet tokként is használni... Csak ajánlani tudom. Kínából 3.000 forint alatt itt van, annyit biztosan ér.

kinézet + felépítés: 2.5/5
csomagolás + kiegészítő: 4/5
hangminőség: 5/10
Ár/érték arány: 5/5
---------------------
összesen: 17.5/25 pont.

Az első és a legfontosabb, hogy ez még bőven változhat a jövőben. Az audiofil világ felé való érdeklődésem még alig fél éves, rengeteg lemaradásom van és még több irányba fogok tudni fejlődni még.

Annyit még hozzátennék, hogy őket nyilván az általam elérhető legjobb minőségben hallgatom és a foobar2000 programot használom általában (BT eszközök esetén VLC playert használok telefonról). Ez némelyik számnál csak CD minőséget jelent (44,1 kHz és 16bit), némelyiknél egészen jó minőséget jelent (192 kHz 24bit). Viszont mivel pontosan tudom, hogy engem mennyire zavart az, hogy amikor egy fülhallgató tesztet ahogy olvastam nem tudtam beszerezni azokat a zeneszámokat, amikkel teszteltek, ezért amíg a dropbox nem tiltja le, addig a számokat innen tudjátok letölteni.

Na, de nézzük inkább a listát:

1: AC/DC - Thunderstruck

A szám elején is szeretem, ahogy kihasználja mindkét oldalt, de ami még többet elmond, az a "thunder" maga. Egy dinamikusabb fülhallgatóval az ember nem tud egy helyben maradni, annyira... lendületes, hogy amikor meghallom a számot, már várom, hogy mikor csapnak a dobok közé, már mozog is a lábam és legszívesebben ugrálva üvölteném én is a számot - na, ezt a hatást nagyon kevés füles tudta idáig kihozni belőlem. De nem lehetetlen.

2: Jennifer Warnes: Way Down Deep

Ezzel a számmal történt az első találkozásom a némileg jobb minőségű zenével... emlékszem, előtte egy CX-150-et használtam, amire már nagyon büszke voltam, hogy végre minőségi fülhallgatót vettem. Aztán utána meghallottam ezt a számot noname DAC-kal és egy RHA T20i-vel... utána pár nappal később pedig egy Lotoo PAW Golddal és egy HD 650-nel - hát egészen más megvilágításba helyezte a zenét és, hogy mit is hívunk annak. Én azon kevések tartozom, akiket a vokál csak idegesít ebben a számban - én a rengeteg különböző dobért jövök, ami átjárja a tested, amikor öblös hangjuk megszólal. Parasztkavítás, indeed, de nagyon működik.

3: The Who: Baba O' Riley

Az az intro... ahogy becsukod a szemed és hagyod, hogy a zene körülöleljen és a billentyűs hangszerek csak tegyék a dolgukat... szintén nem a vokál a kedvenc részem, de hát azért a The Who The Who marad. Az, hogy utána beugrik, hogy bazki, ez milliószor hallottad amúgy is a CSI: Miami introjában már csak külön poén!

4: Pink Floyd: Dark Side of the Moon: Time

Sokak szerint a DSotM minden idők egyik, ha nem a legjobban masterelt albuma. Az elején az órák nagyon jól visszaadják, hogy mennyi részletes ill. tág a hangkép, később is van bőven mit hallgatni: a rengeteg apró hang, amit csak akkor vesz észre az ember, ha figyel rá, a halk, szívdobbanás-szerű basszus a háttérben, ahogy a zongora keveredik a dobbal... mestermű az egész.

5: binaural knocking on wood door

Az audiocheck.net ultimate headphone testjéből loptam a fájlt, ami egy binaurális felvétel arról, ahogy egy faajtón kopogtatnan: egészen zseniális felvétel, én úgy, hogy tudom, hogy a playlistben van néha ránézek az ajtóra, amikor megszólal. A binaurális egy olyan felvételi mód, amikor egy emberfejet modelleznek le és a fülhöz rakják a mikrofont, így tökéletesítve a térhatást, hiszen a saját testünk is hatással van arra, ahogyan a hangot érzékeljük.

6: Dire Straits: Sultans of Swing

kicsit akusztikusabb vizekre eveztünk, sokkal "lágyabb" ez a zeneszám, sokkal inkább "melegebb" megszólalást kíván: mintha az ember a naplementében ülne egy sivatakban egy tábortűz mellett és ott hallgatná Mark Knopfert. 

7: Chris Jones: Long After You're Gone

Azt hinné az ember az első pár másodpercben, hogy ez is egy lágyabb, kellemesebb hangzású szám: pedig egyszer megjön a minden teret betöltő basszus és az ember már nem is tudja, hova figyeljen, a fülében dörömböző basszusra, az akusztikus gitárra, a férfi énekhangra... Nem annyira könnyű szám, néha feladja egy-egy fülhallgató vele a küzdelmet és a mély helyett csak sistergést ad ki vagy csak simán elnyomja a gitár; míg más fülhallgatóknál pont fordítva. A mélyekre nagyon érdemes figyelni, hogy hogyan alkalmazkodik a többi az énekhez és a gitárhoz.

8: Yosi Horikawa: Bubbles

A részletesség és a színpadkép tesztelésére tökéletes szám, annyi különböző apró helyről jön a zene, hogy az ember győzi őket különválasztani és annyira sokat mozognak a "pingponglabdák", hogy néha csak ülök, becsukom a szemem és látom magam körül a pingpong labdákat pattogni ide-oda... 

Nagyon sokáig bajban voltam, hogy ha fülhallgatókról kellett véleményt mondanom. Több olyan kérdőjel is volt bennem, ami miatt úgy éreztem, hogy nem tudnék megfelelő véleményt alkotni egy adott fülhallgatóról, hogy arról objektívan tudjak nyilatkozni.

Aztán rájöttem, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Ahány ember, annyi hallás, annyi hozzáállás, annyi ízlés. A legtöbb fül és fejhallgatóról kismillió vélemény van az interneten, néhol kifejezetten ellentétes gondolatok is (kinek a pap kinek a... ugye).

Így hát rájöttem, hogy nem feltétlenül objektív véleményt szeretnék alkotni, hanem következetest. Több ezer fülhallgató reviewt olvastam az elmúlt hónapokban és azok tűntek hitelesnek, akik önmagukhoz képest tudtak következetesek maradni, így az ember pontosan tudja, hogy az adott véleményt hova lehet rakni. Én például kifejezetten nem szeretem az On-Ear fejhallgatókat, ezért hozzájuk alapvetően kicsit negatívabban állok.

A következő nagy kérdés az volt, hogy milyen zenével teszteljem őket - ezen heteket ültem, mire kialakult a végleges, mostani mezőny, de még most sem vagyok benne teljesen 100%-ig biztos. Viszont erről írok majd külön is, mert az egyik legfontosabb kérdés.

Ezért elsőre azt találtam ki, hogy az összehasonlítások megkönnyítése miatt három szempontból fogom pont szerint is értékelni a fülhallgatókat:

design+build: 5 pont
package + accessories: 5 pont
sound quality: 10 pont
ár/érték arány: 5 pont

és az így kapott pontból fogok átlagot venni (rá lehet jönni a turpisságra, hogy néggyel fogok osztani, mert a hangminőség kettőt ér) - ezáltal megpróbálom majd a végleges pontszámok alapján sorrendet tartani a fül és fejhallgatók között. 

Amitől még félek az a kezdeti objektivitás hiánya: a pontrendszer inkább egymáshoz képest viszonyít, így az első pár darabnál nehéz lesz eltalálni a kezdeti pontszámokat. Mondok egy példát: most egy KZ ED9 volt a kezemben: nekem tetszett a hangja nagyon, de nem adhatok rá 8 pontot, mert akkor hova raknám majd a HP150-et, a T20i-t vagy a HD650-et...? 

Hát, izgalmas kaland lesz, az biztos!

Még készülnek a fülhallgató tesztek, de az élet nem áll meg, most a Telekomnál van egészen elképesztő dupla akció, néhány fülest akár harmadáron lehet megvenni, ezek közül mutatnék most nektek párat. A fejhallgatóak alapvetően akciósok, annyi még a trükk, hogy a TELEKOM2016 kuponnal 5.000 forint kedvezményt kapunk minden tartozékra 10.000 forint fölött!

JBL E30

Az Árgép szerint az ára ~18.000 forint körül van. A Telekomnál most 5200 forint!

TDK WR680

A TDK vezeték nélküli fülhallgatója nagy király volt a maga idejében, most már azért elment kicsit felette az idő, de a vezeték nélküli fejhallgatók közül még több, mint tisztességesen helytáll. Árukereső szerint az ára 17 és 21 ezer forint között mozog - a Telekomnál most 6920 forint!

AKG Y40

Itt már az árgép szerint is megdöbbentően nagy a differencia (15 és 27 ezer forint között mozog az ára, ami azért szokatlanul nagy mozgástér), de a Telekomnál ez is csak 7.510 forint...

Bár a Spotify azért elég messze áll az audiofil világtól, szerintem sokan szoktuk használni azokra a zenékre, amik nincsenek meg jobb minőségben, vagy csak casual zenehallgatásra (én pl. tesztelés céljából tartok pár highres wavot a telefonom is, de jellemzően telefonról csak spotifyt szoktam hallgatni) - arról nem is beszélve, hogy egy olcsóbb fülhallgatónál fölösleges ugrásnak tűnik a 320kbps Spotifyról feljebb menni.

Most egy egészen kedvező akcióval rukkolt elő a spotify: amennyiben még nem voltál premium előfizető (ezt nem tudom megerősíteni), annyiban az első három hónap mindössze egy euróba kerül, tehát 310 forintért mindjárt három hónap kényelmes zenehallgatást lehet venni.

Annyit még hozzátennék, hogy utána viszont ha nem akarjátok meghosszabbítani, akkor feltétlenül vegyétek ki a bankkártyátokat, mert meghosszabbítja magától, én már jártam így a Tidallal :(

Sziasztok,

thingol vagyok, 25 éves, kezdő audiofil. 

Amit leginkább kihangsúlyoznék most, az a kezdő. Érdeklődésem csak pár hónapja lángolt ebbe az irányba: mondhatni, hogy a 2016-os évvel együtt kezdett el nőni az érdeklődésem a minőségibb zenehallgatásba. Annak idején, amikor az iPhone még csak a tengerentúlon volt elérhető és az AppStore még csak elméletben létezett írtam egy Apple-vel foglalkozó blogot, az iTouch.hu -t (kisebb-nagyobb intenzitással, de néha még valaki ír ide cikkeket), így a blogolás, a blogolvasás és a blogos szféra elég közel állt hozzám. 

Engem egyelőre leginkább a mobileaudio vonal érdekel leginkább: fülhallgatók, fejhallgatók, erősítők és vezetéknélküli hangszórók. Sajnálattal vettem észre, hogy ez a része itthon még nem annyira kiforrott: bár vannak olyan blogok és magazinok, akik foglalkoznak ezzel is, kifejezetten ezzel foglalkozó blogból magyar elenyészően keveset találtam.

Ezt a világot, az audiófil világot szeretném felfedezni a jövőben és erre az utazásra hívlak meg téged is, Kedves Olvasó, hogy tarts velem: fej- és fülhallgató tesztelésekkel és iparági cikkekkel, pletykákkal gazdagított tanulási folyamat veszi itt kezdetét.

Ha bármi kérdésed vagy észrevételed van vagy csak simán hülyeséget írtam, kérlek, ne tartsd magadban: szokatlanul jól bírom a kritikát és - néha - még tanulni is hajlandó vagyok belőlük.